Na ez hogy az életünk majdnem ugyanolyan volt, na ez fura volt. Ekkor bejött a lány és letette elém az ételt. Fokhagymakémleves és bolognai spagetti volt. Már napok óta nem ettem a stressz miatt. Most egy kicsit oldottabb voltam így tudtam enni is. Eddig nem is vettem észre milyen lehetetlenül éhes voltam. Befaltam az egészet. A délután csöndesen telt. Szerintem mindketten ugyanarra gondoltunk. Arra hogy miért ugyanolyan az életünk. Este egy idegen férfi captatott be hozzánk. Ősz haja volt, de szemöldöke fekete volt, és egy kicsit összenőtt. Eléggé alacsony és pufi volt. Hát nem ő volt a legszebb ember a világon.
- Gyertek velem.- mondta szigorú, mély hangon. Mi követtük az utasításait. Kivezetett minket a szobánkól és egy szürke, leamortizált terembe vezetett minket. Ekkor arra gondoltam mennyivel jobb a mi szobánk. Bejött egy férfi öltönyben. Teljesen úgy nézett ki mint Barney Stinson. Kék szem, szőke haj, nagyképű megjelenés. Csak ámultam és bámultam. A kedvenc sorozatomból lépett ki az egyik főszereplő.
- Gondolom nem tudjátok mért vagytok itt.- mondta miközben körbe ment körülöttünk. Észre vettem hogy engem különösen szemügyre vett. - Mi most azt várjuk tőletek hogy varázsoljatok. - na ez furcsa volt. Csak összenéztünk Bálinttal.
- Elnézést, de mi életünkben nem varázsoltunk, és nem tudok róla hogy varázsoltam e már életemben. - mondtam
- Ostoba lány!!- mondta hangosan és lekevert egy pofont. Ez az ember idegbeteg. Könny szökött a szemembe, de erős voltam. Kihúztam magam és nem sírtam. Következtő egy órán belül csomó fura kérdést tettek fel nekünk például: Szoktunk manókról álmodni? vagy Szeretjük a sajtot? nem tudtam hogy jött ide a sajt. A második óra első felében szavakat mondtak és mondanunk kellett egy szót rá ami eszünkbe jut. Na a harmadik óra, na az volt ám a fura. Azt kérték hogy varázsoljunk. Mi csak néztünk nagy szemekkel, a férfi üvöltözött velünk, mindkettőnket megpofozták mert nem tudtuk miről van szó.
Visszaengedtek a szobánkba, na és akkor zokogni kezdtem. Bálint megölelt, és én visszaöleltem.
- Egy kicsit azért vicces, hogy varázsoltatni akarnak minket. - mondta
- Hmm... kicsikét. - mondtam. Beszívtam az illatát. Nagyon nagyon jó illata volt. Úristen nem jó illata volt, hanem mámorító. Jaj nem ezt a szót választom, ISTENI illata volt. Elengedtük egymást, és leültem az ágyamra. Ő mellém ült. Csak ültünk egymás mellett csöndben. Az idő mintha megállt volna. Mosolygott, én is mosolyogtam. De hirtelen az arcomhoz kaptam. Nagyon fájt az ütések helye.
- Neked nem fájt? -kérdeztem
- Nem. Tudod, nekem nagyon kevés dolog fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése